top of page

Dilemma kendő

Frissítve: 2022. márc. 21.

Ez a projekt rettentő jó időben talált meg engem. Történt ugyanis, hogy egy hétköznap reggel, a kávé melletti Facebook csekkolásnál leltem rá Sári posztjára a Kis kos csoportjában úgy 5 perccel azután, hogy feltette. Egy önként jelentkezőt kerestek, aki megköti nekik ezt a kendőt nagyjából 3 hét alatt a közelgő Fonalsziget vásárra bemutatódarabként az új Seehawer Turin fonalukhoz.

Ezelőtt pár nappal fejeztem be a körkendőmet, éppen gőzerővel készítettem a honlapot és igazán vágytam egy könnyed és izgalmas kötésre, a cserébe felajánlott fonal pedig csak hab volt a tortán. Sári és Juli gyorsaságát dicséri, hogy már másnap nálam volt a minta és a fonal is, kezdhettem a munkát.




A fonalról (és forrásáról)

Túlzás nélkül írhatom, hogy a Kis kos az egyik kedvenc fonalbeszerző helyem. Sári és Juli nagy gondossággal válogatják össze a palettát. Amellett, hogy csak természetes anyagokból készült fonalaik vannak, jó minőségű és igazán különleges darabokat tartanak. (Pihen is a készletemben 4 motring gyönyörű festetlen yak-selyem fonal, alig várom, hogy kendőt alkothassak belőle.) Nem dicsérem tovább őket, ha valaki nem ismeri munkásságukat, a logójukra kattintva felfedezheti őket.



A Seehawer Turin fonala egy 4-ágú finom fonal, aminek rendkívül izgalmas az összetétele, ugyanis a 60% gyapjún kívül tartalmaz 20% selymet és 20% Ramie-t. A selyemtartalmától nagyon kellemesen fényes, míg a Ramie-től válik igazán tartóssá.

A Ramie egy Kelet-Ázsiában őshonos növény, melyet több ezer éve használ az emberiség textil készítésre. Krisztus előtt 5000-3000 között egyiptomi múmiák kötözésére is használták. Rendkívül nagy szakítószilárdsága miatt keverik pamut és gyapjúfonalakba, de kicsi rugalmassága miatt önállóan nem igazán alkalmazzák, csak keverékként.

100 g/ 425 m-es vastagsága tökéletes fingering zoknifonallá teszi, dupla szálával kötve pedig igazán haladós darab kerekedhet belőle.



Nekem 5 mm-es tűvel dupla szállal 14 szem x 30 sorra jött ki a 10 cm x10 cm-es kötéspróba blokkolva, a minta 12.5 szem x 30 sorához képest, így számítottam is rá előre, hogy az elkészült darabom egy picit kisebb lesz, mint az előírt méret, de nem akartam feljebb menni a tűmérettel, mert már így is elég légiesnek tűnt a próbakötés.


A mintáról

A Dilemma kendő a Pom Pom: Interpretations kiadványában jelent meg nemrég (2021 decemberében), de a minta megvásárolható önmagában is Ravelry-n.

https://www.ravelry.com/patterns/library/the-dilemma



Az utólagos érzéseim elég vegyesek a mintával kapcsolatban. Egyrészt továbbra is kedvelem és izgalmasnak tartom a struktúrája miatt. A háromszög két rövidebb szárát kell először megkötni, ahol kis színes és csíkos háromszögekből áll össze a V-alak, ezután kötjük meg a testét, ami a háromszög hosszú oldalának közepén fejeződik be. A teste tartalmaz egy egyszerű csipkemintát, megfejelve egy-egy színváltással. A felhasznált technikák egyszerűek és a fordított szemek aránya nagyon alacsony a projektben, bátrabb kezdők is megbírózhatnak vele.


Technikák:
  • Színváltás

  • Szemfelszedés lustakötés oldalán

  • Középhangsúlyos dupla fogyasztás

  • Jobbra dőlő fogyasztás (két szemet simán összeköt 2sö - k2tog)

  • Balra dőlő fogyasztás (két szemet egymás után simán leemel, hátsó szálból összeköt - ssk)

  • Ráhajtás



Kihívások és hibák

Rendkívül nehezményezem, ha egy fizetős, nyomtatásban is megjelent mintában hiba van. A Ravelry-s projekteket áttanulmányozva és soronkénti szemszámokat kimatekozva nem én hibáztam. Ha a leírás szerint készítem el a sál testét, a ráhajtással képzett lyukak nem egy függőleges vonalon helyezkednének el végig párhuzamosan a középvonallal, mint ahogy a képen. Természetesen ez nem a világ tragédiája, úgy is szép sál lenne belőle, de a makulátlan kinézetért módosítani kell a leíráson.



A viszonylag rövid határidőt egyáltalán nem éreztem kihívásnak, hiszen egy kifejezetten haladós projektről van szó így 5-ös tűvel kötve, illetve beleesett egyik hétvégén egy 400 km-es út is, amit én végigkötöttem, így alig másfél hét alatt be is fejeztem. Az egyetlen nyűgös dolog a rengeteg fonalvég elvarrás volt számomra, mert utálok el- és összevarrni dolgokat, legtöbbször pulcsi/kardigán/felső mintában is felülről, egyben kötött darabokat választok, hogy minimálisra csökkentsem a varrások számát. Hát ezen a kendőn volt belőle bőven.



Egyetlen egy hibát fedeztem fel a kötésemben, mégpedig a sál hosszú oldalán, ami a lustakötéses sorok oldalát adja, kissé rugalmatlan lett, kicsit szorosan kötöttem a szélszemeket, így a mintában megadott 180 cm-es hossz helyett a blokkolt kendőm csak 160 cm széles lett. Bár a próbakötésem is már arról árulkodott, hogy kisebb méretre számíthatok a kész darabnál, inkább a szélszemek szorossága okozta ezt, mint sem a szorosabb kötés általánosságban.


Blokkolás:

A legegyszerűbb mintájú kendő is kivirágzik egy jól végrehajtott blokkolást követően. Nincs ez másképp a Dilemma sálnál sem, a lustakötéses sorok kinyílnak, a V alakú szegély oldalain a kis egyenlőtlenségek eltűnnek, a kelme légiessé válik.


Szinte ugyanazt a procedúrát követtem itt is, mint a körkendőnél, csak sokkal kevesebb méregetéssel:

  • Óvatos kézi mosás gyapjúmosdószerrel kézmeleg vízben.

  • Óvatos vízkinyomkodás.

  • Törölközőbe tekerés, megtaposás.

  • Ágyunkon törölközőre terítve méretre és formára igazítás, körbegombostűzés.


Blokkolás előtt

Összességében nagyon élveztem a kendő kötését a mintába fellelhető hibák miatti egy-kétszeri visszabontás ellenére is. Bátran ajánlom kezdőbbeknek is, bár a fent említett technikák begyakorlása ajánlott előtte egy próbakötésen.


Ha szeretnél több hasonló írást olvasni tőlem, vagy megnéznéd a közeljövőben debütáló kötési technikákat bemutató bejegyzéseimet, iratkozz fel a blog Facebook oldalára és Instagram oldalára!

165 megtekintés
bottom of page